Ha árcédula lógna rajtad, mennyit érnél?

Kedves Olvasók!

Az új év beköszönésével nem elhanyagolható tény, hogy ilyenkor próbálunk újfent változtatni magunkon. Hogy jobbak, szebbek, okosabbak legyünk. Elképesztő számomra, hogy ezt a változást sokszor valami külső behatásból várjuk: majd akkor leszek jobb és boldogabb, ha sikerül lefogynom, majd akkor leszek jobb és boldogabb, ha jobb munkám így több pénzem lesz. Milyen szörnyen is hangzik ez a szigor magunkkal szemben, mikor fellelhetnénk azt is önmagunkban, amit szeretünk és az egész változást azzal kezdjük, hogy igyekszünk elfogadni azt a jót amivel „ki tudunk egyezni“ önmagunkkal szemben.

Az új ruhák vásárláshoz visszatérnék, mivel ez a vezérfonala a blognak. A tavalyi évben megengedtem magamnak, hogy új dolgokkal bővüljön havonta a ruhatáram, és igazából nem volt ez sem egy jó megoldás, mivel megkedveltem az új darabokat és a régi darabokról megint lemondtam, és a szekrény aljában porosodtak. Így idén is tartom magam, hogy nem veszek magamnak semmit, csak ha nincs más helyette és létfontosságú (ami egy javíthatatlan cipő vagy egy kilyukadt kabát, ami már nem pótolható másképp).

 

Meglátásom szerint nem az új dolog igénylése, az állandó vágy az új dolgok megszerzésére fog minket boldoggá tenni. Már meséltem nektek azelőtt is A minimalizmus c. dokumentumfilmről, amelynek most következő része elérhető, és ami megint tanulságosra sikerült. Rádöbbenti az embert, hogy túlórázunk, hogy megengedhessünk magunknak drágább autót, nagyobb házat vagy drágább ruházatot. Az, amit nem veszünk észre, hogy ezeknek a dolgoknak minket kellene szolgálnia, és nem fordítva. A nehezen megkeresett pénzünk arra jó, hogy begyűjtsünk egy-két lájkot, megmutassam, hogy hatalmasabb vagyok a másiknál, mert nekem ez is elérhető? Mióta lett az irigység hajtóerő a társadalom élére való jutásban? Mikor romlott ez így el?

Ezt a kérdést küldöm ki a végtelen űrbe, lehet majd válasz is érkezik rá.
Köszönöm, és köszönök minden visszajelzést!

foto:pixabay.com

Szükséglet vagy mohóság?

 A mai bejegyzésemet David Attenborough dokumentumfilmje ihlette.

 

Minden a környezetünkben azt mutatja felénk, akár a média, akár a társadalmi behatások, hogy semmi sem lehetetlen. Ennek van egy hátulütője, hogy korlátlanul próbálunk élni, ami a környezetünket, amiben élünk, teljesen felemészti. Az egyetlen dolog, tény vagy elhatározás, ami korlátozhatna minket, azok mi magunk vagyunk. Mi vagyunk azok, akik arról döntenek, hogy mikor is van az, hogy most már elég?

Mikor szabjuk meg a határt abban, hogy olyan dolgokra vesztegeljük a nehezen megkeresett pénzünket, a drága időnket, amit munkába fektetünk, hogy egy ruhadarabban végezze, ami igazából pszichés valójában a droghatásához hasonló hatást fejti ki, majd mint a gyertyalángja, mikor leég a kanóc, kialszik. Egy egyszerű dolog... kérdezzük meg magunktól: ezért élek? Ez fog hajtani? Ez tud örömet okozni, és ez vezet a földi élet boldogságához? Ezt válaszold meg Te, kedves olvasó, mert erre csak Te magad ismerheted a választ. A saját értékrendjeid alakították ki a világnézeted és azt, hogy mi tesz Téged igazán boldoggá, elégedetté, kiegyensúlyozottá. Majd elmélkedj el azon, hogy mi lenne, ha csak egy ruha márka, és egy üzlet létezne, és nem lenne internet, ahova felposztolhatom a legújabb szerzeményeket, akkor is ilyen fontos lenne ez számodra?

Felfogjuk e valaha, hogy egész természeti élőhelyek, bioszférák tűnnek el, csak mert több liter víz kell a ruhák elkészítéséhez, és nem beszélve a festékszínek előállításához, amit persze már üríteni is kell valahová.

Akihez nem áll közel ez a természetvédelmi tudatosság és kontroll, akkor csak talán kezdje el kicsiben. Vesse fel magának, hogy mennyiből állna, hogy ha fenntartható ruhatárat alakítana ki, ahol csak azt pótoljuk, ami elhasználódik. Tehát amit kidobunk, csak ahelyett vásárolunk.

Igaz, nem jelentkeztem az elmúlt időszakban, de továbbra is tartottam magam a havi 1 darab ruhánál, és például október egy olyan hónap volt, amikor semmit sem vettem, ami ruhanemű. Az idei évre már csak alacsonyszárú csizma van betervezve, mivel a mostanit az egyetem második évében vettem és idén már 5 éve dolgozom, kiszolgált.

Lehet felvetődik bennetek, hogy nem szégyellem-e ezt a tényt, vagy hogy tehet valaki ilyet, hogy nem az új modell virít a lábamon. Igazából igyekszem karbantartani a dolgaimat, ha cipőről van szó, akkor helyes módon ápolom és cipész teszi helyre, ha valami tönkremegy rajta. Így nem dobok ki egy újabb darabot és másnak is biztosítom a megélhetést, tehát tiszta haszon.

A ami bejegyzés margójára egy számomra fontos kérdést hagynék hátra nektek: ha legközelebb böngésztek a neten, és kosárba rakjátok a többszáz eurós bevásárlást, álljatok kérlek a szekrény elé, és kérdezzétek meg: kell ez nekem?

Köszönöm, hogy olvastok és köszönöm a visszajelzéseteket is!

kép forrása:margostock

Mondd meg mit veszel, s megmondom, ki vagy...

Kedves Olvasók!

Úgy gondoltam, hogy főleg most, hogy olyan helyzetbe kerültünk, ahol kicsit más élethelyzetekkel küzdünk meg, ez sok új felfedezést hoz számunkra. 

Érdekes, hogy a felmérések szerint többszörösen csökkent a ruhákra költött pénzösszeg, mint ebben az időszakban várható volna. Sokminden változott. Így én is egy nem hagyományos bejegyzéssel jönnék, de még mindig a minimalizmust érintené.

Ezúttal két filmajánlót hoznék nektek, még nem írtam ilyesmiről, úgyhogy kérném a nyitottságotokat e téren. 

Az első film a 100 dolog. Érdekes, mert pont egy olyan cégről szól, ami olyan aplikációt fejleszt ki, ahol a személyiséged alapján kezd olyan dolgokat ajánlani, amiről tudja a rendszer, hogy megveszed. (Ha úgy vesszük ez már manapság is így megy, elég egyszer egy reklámra kattintani, hetekig ugyanaz vagy hasonló fog megjelenni, mert megjegyzi a böngésző egy algoritmus által.) A filmben egy érdekes kihívásban van része a két főszereplőnek: maximum 100 dologgal élhetnek, és egyenként jutnak hozzá, úgyhogy egy üres lakásban meztelenül indítanak :). Az egyikük a kihívás előtt 151 dolgot vásárolt, csak úgy. Érdekes következtetésre jutott a film során, hogy boldogságot okozott azzal magának, hogy vásárolt, vagyis boldogságot vásárolt vele, és mi ebből a következtetés? Hogy a halmozott vásárlással sem lett boldogabb, de ha leállt volna, ennyire se lett volna boldog...Megragadnék még egy fontos pillanatot a filmből, ahol rádöbbenek a karakterek, hogy a vásárlás nem is a boldogságról szól, hanem a boldogság ígéretéről, ami azt jelenti, hogy senki nem szabad, hogy elég boldog legyen, mert akkor nem működne a bolt. Sajnos a sok marketing ablakocska a neten ezt éri el nálunk. Ez elég szomorú. Egy boldog embert látunk a ruhában lefotózva, amivel azt sugallják, azt ígérik, hogy boldogságot hoz majd. De valójában ez nem igazán az. Érdekes a filmben a helyzet, hogy amikor semmink nincs, szószerint, akkor döbbenünk rá, hogy nem a mobil vagy a trendi öltözékünk az első, ami hiányozni fog :). Érdemes végignézni, mivel szép tanulság van a végén, hogy mi az az 5 dolog, ami nélkül egy átlag ember nem tud élni :)

Pár idézet a filmből:

"A boldogság olyan, mint a víz, ha fogva akarod tartani ökölbe szorított kézzel fogsz élni."

"Az emberek nem is tudják, hogy milyen jó nekik. Egyet akarnak és mást cselekszenek, nincs boldogság csak ösztönök és fegyelem...és aki tudja, nyer!"

"Mindannyiunknak lyuk van a lelkén, és várjuk, hogy valami elhozza a gyógyulást: pénz, figyelem, tárgy. De el kellene fogadnunk, hogy lehet örökre félkészek leszünk."

A másik filmről csak rövidebben nyilatkoznék, viszont szintén tanulságos. Minimalism a címe, két férfiről szól szintén, hogy hogyan vált az életük tárgymentessé. Maga a film az életükről mesél, de rengeteg szakember is beszél benne. Van egy megdöbbentő részlet, ami pont a ruházati cikkeket érinti.

Képzeljétek, nagyanyáink idejében még csak két időszak létezett a divat terén: a hideg és a meleg idő szerinti divat. Anyáink idejében már volt tavaszi, nyári, őszi és téli kollekció. Mára már 52 idénye van a ruhatrendeknek, minden hétre, mivel a világmárkák néhány ruhadarabot csak egy hétig árusítanak, majd leveszik a polcokról, és szószerint ollóval vágják szét, hogy az emberek a következő héten nehogy hozzájussanak. Így lehet trendből függőséget kialakítani, ami számomra félelmetes.

A mostani helyzetben kicsit könnyebb ruházkodnunk, ebből is látszik, hogy a kevesebb néha több.

Ma a dokumentumfilm fontos mondandójával zárnék, köszönöm, hogy olvastok!

"Love people and use things, because the opposite never works."

Tavaszi ruhasöprés

Kedves Olvasó!

A tavasz itt áll az ajtóban szinte, hisz mindannyian észleljuk a tulipánok és nárciszok kibújásával és a kellemesebb időjárás elérkeztével.
Ilyenkor nem csak a húsvétra való előkészület fontos, hogy megtegyük a nagytakarítás fontos lépéseit...egy pillanatra forduljunk a szekrényünk felé is.
Lassan a vastagpulcsikat felváltják a rövidujjúk, a vastag szővetből készült ruhákat a kellemesebb, pamutosabb anyagok. A mosatni helyzetünkre tekintve tőbben is otthon maradunk és tőbb időt töltünk a háztartásunkban, mint máskor. Nézzünk be tehát a szekrénybe is, és fogjuk mega  ruhakéményeket és egyenként járjuk át a darabokat és 2 kérdést tegyünk fel:
1. Volt ez idén télen rajtam?
2. Fel veszem ezt jővö összel/télen?
Ha csak az egyikre is NEM a válasz, jobb megválnunk tőle.
Nem muszáj azonnal kidobnunk. Nagyon jó és hasznos dolog a SWAP mozgalom, ami már a mi kis országunkban is burjánzó ága a ruha leadásának és új ruhához jutásnak. Egyik barátnőm, akit már többször is említettem a cikkeimben, részt vett egy ilyen SWAP eseményen Pozsonyban. A lényeg, hogy kimosva vidd el ruháidat, add le. Ezen az eseményen volt egy szimbolikus belépési díj is,  majd leadtad a ruháidat és azok meg persze másokéi is felkerültek a fogasokra és jöhetett az ingyenes válogatás.
Amire nagyon büszke voltam nála az az, hogy nem az történt amire számítanánk: az egy zsák ruha helyett újabb zsák ruhát hozott el, hanem egy zsák ruha helyett 3 ruhadarab talált nála gazdára, ami optimálisnak vélhető.
A helyzetre való tekintettel nagyon könnyen beleesünk abba a hibába, hogy mivel nem jutunk el a bevásárlóközpontok színes kavalkádjába, így megrészegít minket az internet minden sarkából érkező ruhareklámok. Persze más cégek se könnyítik meg a helyzetünket. Mindenhol hirdetik, hogy a válságra való tekintettel, és hogy nem tudják időben kézbesíteni a ruhadarbokat, ezáltal ingyenes a postaköltség vagy 10, 15 vagy akár 20%-al olcsóbban vásárolhatunk.
Majdnem beszippantott ez engem is...hányszor indultam neki, már 3 dolog volt a kosárban, de komolyan, már csak a fizetésnél tartottam, de a notebookkal a kezemben megálltam a szekrényem előtt, hogy emlékeztessem magam...nem kell!
Egyetlen dolgot vettem észre e hónapban, amit pótolnom kell, és az egy fekete zakó volt. Büszkén jelenthetem, hogy az, amelyiket kidobtam egyetem óta hordtam és hát 9 év után tényleg kiszolgált. Azonkívül semmit nem vettem és nem is készülök venni.
Az egyik tippem márciusra tehát a SWAP. A másik pedig egy másik barátnőm ötlete, akit szintén inspiráltam a írásaimmal, amiért nagyon hálás vagyok. Ő elkezdett évszakonként vásárolni, és nem minden áron, hanem csak a hiánycikket és nem hármasával vagy ötösével, csak szükség szerint.
Köszönöm, hogy egyre többen jelzitek, hogy igyekeztek kevesebbet vásárolni, és azt is, hogy az írásaim jó hatással vannak a vásárlási szokásaitokra.
Köszönöm, hogy olvastok, és köszönöm továbbra is a visszajelzéseket!

Vágyaink és szükségleteink = Boldogság?

Kedves Olvasók!

Sokszor úgy érzem, hogy ha nem is a fogadalmam által, de valami megváltozott, és befogadóbb vagyok a környezetemmel szemben. Ilyen volt egy tegnapi előadás is, amin részt vettem Győrben. Persze maga az előadó olyan, aki lenyűgöz már a jellemével, nem csak maga a téma az. De hogyan is függ ez össze a boltkórossággal/boltkórosságommal? Azonnal rátérek.
Sokszor nem is tudjuk, hogy mi alapján hozunk döntést. Néha felmérjük a helyzetet és csak a sok lehetőséget látjuk. Ehhez a helyzethez nekem kapcsolódik a ruhavásárlás is. Dönthetünk hirtelen, érzelmi felindulásból, mert rossz napunk volt a munkában, mert nem sikerült valamit úgy elvégezni ahogy akartam volna vagy összevesztem baráttal/párommal/férjemmel-feleségemmel. Dönthetünk megfontoltan: erre szükségem van, ezt a másik helyett veszem, amit kidobtam. Életünk döntések sorozata, de hogy is lehetne ezt jól csinálni? Próbáljunk kategorizálni esetleg: mi az ami sürgős és mi az ami fontos? Ez egy érdekes kérdés. És én még tovább mennék, mi az ami fontos és mi az ami lényeges? Itt is van azért tartalmi különbség. Sajnos a mai társadalomba az van sugallva, hogy a fogyasztásban rejlik a boldogság, ami merőben téves. A vágyaink nem állandóak az elégedettség érzete gyorsan elmúlik a boldogság és az öröm pedig nem egy és ugyanaz a dolog.
Az, ha megveszünk egy ruhadarabot, lehet egy érzelmi löket, de egy löket nem tesz minket boldog emberré, csak mert tulajdonítunk valamit, ami esetleg más embernek nincs. Ez valójában hiúsághoz vezet. Erre van egy szép anekdota: egy férfi hatalmas bónuszt kap a munkahelyén, és élete álmát valósítja meg azzal, hogy megveszi gyerekkori kedvenc autóját: egy Ferrarit. Mivel nagyon félti ezért garázsban tartja, egész idő alatt. Mikor megszerzi örül neki, de mivel bennt tartja és senki nem látja, senki nem dicséri meg, senki nem gratulál neki hozzá, nem kerül rivalda fénybe és irigyek sem lesznek rá mások: így végül nem is örül neki, mert nem látja értelmét, hogy minek is tulajdonosa ennek a járműnek.
Valójában semmire sincs igazán szükségünk, amire azt hisszük, hogy mindennél jobban akarjuk. Tehát nem magát a dolgot akarjuk, hanem elnyerni szeretnénk mások csodálatát. Mint az autó esetében is, státusz jellege van.
A vágyak akkor jelentkeznek, ha hiányzik valami. Az öröm csúcsára akkor érünk el, amikor megkaparintjuk azt, amire éppen vágyunk. És azután mi törénik? Az elmaradhatatlan hanyatlás. Az öröm elmúlik, és csak egy emlékként marad a polcon, a szekrényben egy fogason vagy bárhol máshol.
Nehéz igazán boldoggá válnunk, ha hagyjuk, hogy csakis vágyaink vezessenek bennünket. Igaz, hogy ezeket a dolgokat, amik a piramis alját képezik, könnyebb elérni, viszont hatásuk ugyanilyen gyorsan el is múlik. A boldogság nem akkor jön el, mikor beteljesíted a vágyaidat, hogy például megvettél valamit.
Ebben a hónapban folytattam a havi egy darab vásárlását, és egy bundát vettem egy lánytól, akinek nem ült a méret. Sokan rácsodálnak, hogy milyen szép darab, na meg milyen olcsón szereztem. Viszont tudom, hogy ezt a döntést, hogy megvettem, azért hoztam, mert a vonatos utazásaimhoz fontos kellék, és nem az volt az első dolgom, hogy posztoljam vagy mutogassam, csakhogy bebizonyítsam mim van.
Az előző cikkemnél kérdeztétek, hogy milyen volt ennyi idő után venni egy ruhát, tehát a farmeremet. Igazából nem volt ez a boldogság löket, ami eddig, csak tudtam, hogy kell, és hasznos kellékként megvettem. Nem volt ugyanolyan rohamszerű ujjongás mint azelőtt. Hogy ez jó e vagy rossz, rátok hagyom.
Ezzel a bejegyzéssel annyi üzenetet szeretnék hagyni, hogy döntsd el, hogy mi a fontos, és találd meg, hogy mik azok a cselekvések, vagy éppen semmittevések és kik azok az emberek, akik igazán boldoggá és teljesebbé teszik az életedet. A többi dolog mindig helyettesíthető :)
Köszönöm, hogy olvastok és a visszajelzéseket is!

A fogadalmam egy év távlatában és az új kihívás

Kedves Olvasók!

Örömmel jelentem, hogy a személyre szabott elvonókúrám sikerrel járt. A tavalyi fogadalmam végbement, és nem szeretnék ennél megállni.
Hogy mindenki képben legyen a kihívásom teljesítményével, így büszkén jelenthetem, hogy 365 nap alatt csak harisnyát vettem az esküvők alkalmával és talán 2 pár zoknit, és ENNYI. Semmi több nem kellett az egész év bármely időszakváltásához.
Emellett állandóan tartottam, hogy minden hónap végén dobtam ki 3 darab ruhát, ezt decemberben megsokszoroztam: 12 darab ment ki. A párom is beszállt decemberben és neki 2 sporttáskányi lett továbbajándékozva annak, akinek nagyobb szüksége van rá vagy jobb hasznát veszi.
Elindult a 2020-as év, ahol pedig új fajta kihívásnak vetem elébe magam. Az idei év során havonta egyetlen egy darab ruhát vehetek és azt is csak azért, mert KELL és nem azért, mert tetszik. 7 olyan ruhadarab van, amit észrevettem, hogy pótolni kellene, aztán a 12 hónap során még lehet akad valamilyen, de egyelőre 7 olyan dolog van, amit most a szekrényem esetleg nem tud pótolni.
Az első januári vételem egy új farmer volt. De azért nehéz volt visszakeveredni és gond nélkül bármit is venni. Persze én is pásztáztam a ruhákat, hiszen január van, ezt tavaly is elemeztem, hogy a jó ember ilyenkor vásárol, és nem új áru érkezésekor. De nagyon jó fék volt a párom, aki mikor a farmer mellett meglátott a kezemben egy rövidujjút is és egy kockás gatyót, akkor kérdően rámnézett és azt mondta: Neked nem csak farmer kell? Én persze nem hagytam a csatát azonnal, ezért azt válaszoltam: Csak megnézem, hogy áll. Az arcán megláttam a "te tudod..." c. nézést, és már dolgozott is bennem a tudat, hogy megint át esek a ló túloldalára. De bevallom felpróbáltam őket, viszont büszkén jelentem, hogy csak a farmer jött el velem. Én 10 perc alatt készen voltam a vásárlásommal, és mikor a párom másik 2 órán belül három kisbőrödnyi méretű szatyorral gazdagodva baktatott mellettem, egyszer csak megsajnált. Rám nézett, megállított az embertömegben, ahol a lábamnak csapkódó bevásárlószatyrokkal elverető vásárlók haladtak el, és azt mondta: a farmer csak hiányt pótolt, gyere nézzünk valamit amit igazán szeretnél, legyen csak egy dolog. Egy üzletben kilestem egy gyönyörű mustársárga nadrágot, de persze nem volt az én méretemben, csak eggyel kisebb. Azonban mivel engedélyt kaptam a vásárlásra, ezért úgy gondoltam, hogy ha úgy húzom bele magam, akkor is megpróbálom. Felment, kipróbáltam, hogy le tudok e ülni benne, aztán azt éreztem, hogy éhgyomorral még csak csak leülok, de a reggeli 1 órás vonatozásnál már vérkeringésem sem lenne. Hallottam a kisördögöt magamban: De tetszik, ilyen színeket imádsz. Erre az angyal: De szükséged van rá? Hány színes nacid lóg a szekrényben?....és akkor simán, bűntudat nélkül kijöttem, és a ruhatáras lány asztalán hagytam azzal, hogy te most nem jössz velem. Párom meglepetten, hogy miért nem viszem, hisz egyet megvehetek. De én rezzenéstelen arccal mondtam, hogy: nem, nincs szükségem rá.
Amilyen rágódással indult ez a mai vásárlás, annyira jól és büszkén jöttem el, és már azon is gondolkodtam, hogy melyik 3 nadrágot tudom simán kidobni, anélkül, hogy hiányt szenvedne tőle a szekrényem :)
Köszönöm, hogy olvastok, és köszönök minden visszajelzést!

Mennyit is ér ez?

Kedves Olvasók!

Letelt a nyári szünet, és nyakunkon a karácsony. Hát egy kisebb szünettel, de annál nagyobb lendülettel fogok bele a mostani bejegyzésembe. Akik figyeltek, talán tudjátok is, hogy a rádióban és újságban szintén szerepelt ez a téma, amivel én itt foglalkozom. Aki esetleg lekésett róla a bejegyzés alján újfent meghallgathatja ill. elolvashatja az információkat amit ezzel a témával kapcsolatban osztottam meg.
Namármost, ugye a karácsony az ajándékhalmok és hasonló, felesleges költekezések ünnepe lett. De megkérdeztem magamtól is, hogy tényleg erről szól? A számla felmutatja, hogy mennyit is ér nekem a másik? Azt hiszem, hogy dühöt éreztem. Hogy tárgyak halmával bizonygassuk az érzéseket, és elfelejtjük, hogy miről is szól ez az egész ünnep.
A marketing körülötte már szinte szánalmas. Minden évben megfigyelem, hogy mikor csap le a hullám. Az üzletekben, szeptemberben, mikor őszi dekorációt keresnék, mivel hát szeptember közepén van a naptári ősz, megrökönyödve néztek rám, hogy mit akarok én már ilyenkor őszi dekorációt, csak téli, karácsonyi van. És tényleg a rénszarvasszánok és az óriás mikulások vigyorogtak rám a polcokon. Az első karácsonyi dal a rádióban október 8.-án volt. A zöld kis sipítós manó pedig már augusztus utolsó hetében vijjogta, hogy már most intézzük a karácsonyt.
Úgyhogy ezekután nálam egy nagy kiálltás volt: ÁLLJ! Nem, én ezt így nem akarom. Úgyhogy a párommal és a környzetemmel is megegyeztem, hogy 10 euro, ez a maximum összeg, amit a másikra szánunk, és postaköltséggel együtt!!!
Arra szántam el magam, hogy ahogy tavaly is, így idén is adományozom a ruháimat. Már írtam nektek, hogy Marie Condo elképzelése nekem túl extrém megoldása a tárgyaktól való megválástól, viszont találtam egy kézenfekvőbbet. Megfogom a ruhát és megmondom, hogy mennyit ér nekem, mondjuk 25 eurót. Majd ránézek újból, és megkérdezem magamtól, hogy mennyit is adnék érte, ha üzletben látnám. Mondjuk 5 eurót. Ez a bizonyíték arra, hogy érzelmileg ragaszkodom hozzá, de nem hasznos számomra. Aki szeretné, próbálja ki, tapasztalatból mondom, hogy hatásos.
Páran személyesen is vagy üzenetben kérdezitek, hogy vettem e esetleg ruhát azóta: nem, nem vettem, és ha van is olyan darabom, ami most "trendi", akkor ebből is látszik, hogy a divat lehet, hogy változik, de az alapdarabok azok örökérvényűek és mindig is divatosak lesznek.

A szabadság nem azt jelenti, ha mindent birtoklunk, hanem azt, ha semmi nem birtokol minket.
Köszönök minden visszajelzést!

A cikk:
https://klikkout.sk/2019/07/31/egy-even-at-tarto-fogadalom-a-fenntarthato-divat-jegyeben/?fbclid=IwAR3HWt9y7B3cLK6aZznh_mjyhVBUSIsd0fSZjkcZN8GV7tLvEbACgIHq2e4


A rádiófelvétel:
https://www.rtvs.sk/radio/archiv/11349/1150301