Kedves Olvasók!Sokszor úgy érzem, hogy ha nem is a fogadalmam által, de valami megváltozott, és befogadóbb vagyok a környezetemmel szemben. Ilyen volt egy tegnapi előadás is, amin részt vettem Győrben. Persze maga az előadó olyan, aki lenyűgöz már a jellemével, nem csak maga a téma az. De hogyan is függ ez össze a boltkórossággal/boltkórosságommal? Azonnal rátérek.
Sokszor nem is tudjuk, hogy mi alapján hozunk döntést. Néha felmérjük a helyzetet és csak a sok lehetőséget látjuk. Ehhez a helyzethez nekem kapcsolódik a ruhavásárlás is. Dönthetünk hirtelen, érzelmi felindulásból, mert rossz napunk volt a munkában, mert nem sikerült valamit úgy elvégezni ahogy akartam volna vagy összevesztem baráttal/párommal/férjemmel-feleségemmel. Dönthetünk megfontoltan: erre szükségem van, ezt a másik helyett veszem, amit kidobtam. Életünk döntések sorozata, de hogy is lehetne ezt jól csinálni? Próbáljunk kategorizálni esetleg: mi az ami sürgős és mi az ami fontos? Ez egy érdekes kérdés. És én még tovább mennék, mi az ami fontos és mi az ami lényeges? Itt is van azért tartalmi különbség. Sajnos a mai társadalomba az van sugallva, hogy a fogyasztásban rejlik a boldogság, ami merőben téves. A vágyaink nem állandóak az elégedettség érzete gyorsan elmúlik a boldogság és az öröm pedig nem egy és ugyanaz a dolog.
Az, ha megveszünk egy ruhadarabot, lehet egy érzelmi löket, de egy löket nem tesz minket boldog emberré, csak mert tulajdonítunk valamit, ami esetleg más embernek nincs. Ez valójában hiúsághoz vezet. Erre van egy szép anekdota: egy férfi hatalmas bónuszt kap a munkahelyén, és élete álmát valósítja meg azzal, hogy megveszi gyerekkori kedvenc autóját: egy Ferrarit. Mivel nagyon félti ezért garázsban tartja, egész idő alatt. Mikor megszerzi örül neki, de mivel bennt tartja és senki nem látja, senki nem dicséri meg, senki nem gratulál neki hozzá, nem kerül rivalda fénybe és irigyek sem lesznek rá mások: így végül nem is örül neki, mert nem látja értelmét, hogy minek is tulajdonosa ennek a járműnek.
Valójában semmire sincs igazán szükségünk, amire azt hisszük, hogy mindennél jobban akarjuk. Tehát nem magát a dolgot akarjuk, hanem elnyerni szeretnénk mások csodálatát. Mint az autó esetében is, státusz jellege van.
A vágyak akkor jelentkeznek, ha hiányzik valami. Az öröm csúcsára akkor érünk el, amikor megkaparintjuk azt, amire éppen vágyunk. És azután mi törénik? Az elmaradhatatlan hanyatlás. Az öröm elmúlik, és csak egy emlékként marad a polcon, a szekrényben egy fogason vagy bárhol máshol.
Nehéz igazán boldoggá válnunk, ha hagyjuk, hogy csakis vágyaink vezessenek bennünket. Igaz, hogy ezeket a dolgokat, amik a piramis alját képezik, könnyebb elérni, viszont hatásuk ugyanilyen gyorsan el is múlik. A boldogság nem akkor jön el, mikor beteljesíted a vágyaidat, hogy például megvettél valamit.
Ebben a hónapban folytattam a havi egy darab vásárlását, és egy bundát vettem egy lánytól, akinek nem ült a méret. Sokan rácsodálnak, hogy milyen szép darab, na meg milyen olcsón szereztem. Viszont tudom, hogy ezt a döntést, hogy megvettem, azért hoztam, mert a vonatos utazásaimhoz fontos kellék, és nem az volt az első dolgom, hogy posztoljam vagy mutogassam, csakhogy bebizonyítsam mim van.
Az előző cikkemnél kérdeztétek, hogy milyen volt ennyi idő után venni egy ruhát, tehát a farmeremet. Igazából nem volt ez a boldogság löket, ami eddig, csak tudtam, hogy kell, és hasznos kellékként megvettem. Nem volt ugyanolyan rohamszerű ujjongás mint azelőtt. Hogy ez jó e vagy rossz, rátok hagyom.
Ezzel a bejegyzéssel annyi üzenetet szeretnék hagyni, hogy döntsd el, hogy mi a fontos, és találd meg, hogy mik azok a cselekvések, vagy éppen semmittevések és kik azok az emberek, akik igazán boldoggá és teljesebbé teszik az életedet. A többi dolog mindig helyettesíthető :)
Köszönöm, hogy olvastok és a visszajelzéseket is!
